A Kazahsztán és Üzbegisztán határán elterülő tó középiskolai földrajzi atlaszainkban még teljesen más, a mainál sokkal nagyobb kiterjedést mutatott. A mostani felvételen látható zöldes-türkiz vízfelületek csak a hajdani tó "csontvázát" adják. A mai vízfelületek közötti világos felszínek pedig a hajdani, ma már szárazra került tófenék területét jelzik.

A tó vidéke Földünk egyik lefolyástalan területe; az Aral nincs összeköttetésben a világtengerrel, a tavat tápláló folyók, a keletről befolyó Szir-Darja és a délről érkező Amu-Darja vízhozama évezredeken át dinamikus egyensúlyt tartott a párolgással - egészen néhány évtizeddel ezelőttig.

A tó kiszáradása nagyon gyors: gyakorlatilag fél évszázad alatt csökkent töredékére a vízfelszín. Ez az átgondolatlan emberi beavatkozás következménye. A kép alsó (déli) részén, a félsivatagi, barna területek hátterén zöld ültetvények látszanak. Ezek azok a földek, amelyeket az Amu-Darja vizéből öntöznek. Ez a víz, bár lehetővé teszi az öntözéses gazdálkodást egy szűk területen, de hiányzik a tóból, amely így gyorsuló ütemben kiszárad.

Az AQUA műhold MODIS-rendszerének felvételét július 27-én rögzítettük az ELTE vevőállomásán.

Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)

[origo]